2022. február 19.

A takarítónő tanítása

Egyszer egy barátnőmnél voltam épp aznap, amikor jött hozzájuk a takarításban segítő hölgy. Beszélgetésbe elegyedtem vele, mert érdekelt, miért jár fel Budapestre hétvégente takarítani majd’ 100 km távolságból.

Elmesélte, hogy a férje pár éve agyvérzést kapott, amiből nem tudott teljesen felépülni, és bár már nincs teljesen ágyhoz kötve, dolgozni nem tud. Van egy gimnazista és egy egyetemista gyerekük, a félretett pénzük pedig már rég elfogyott; az ő főállású fizetése pedig (szociális gondozóként dolgozik egy beteg gyerekeket ápoló intézetben) nem elég arra, hogy megéljenek. Ezért másodállásként takarít. Nem panaszkodott, tényként mondta, még tán mosolygott is.

Én pedig egész délután azon gondolkodtam, mekkora tanítás ez a történet.

Sok feleség/férj nyivákol azon, hogy a párja ilyen vagy olyan. Hogy nem keres eleget, hogy nem segít a házimunkában, hogy képtelen megszerelni valamit, hogy mindent elfelejt, hogy… hogy…

Tudod mit? Ha neked is szokott ilyen gondolatod lenni, akkor most állj meg egy percre, és gondold el: a párod beteg lesz. Nem tud többet gondoskodni se magáról, se rólad, se a gyerekekről (ha vannak). Mit teszel?

Otthagyod?

Ha a válaszod az, hogy otthagyod, akkor lehet, el kellene beszélgetnetek arról, miért vagytok egyáltalán együtt; a jövőtökről, és meglépni azt, ami mindkettőtöknek a legjobb (ami lehet a kapcsolat javítása, vagy a akár a válás is).

Ha azonban a válaszod az, hogy „Atyaég, dehogy hagyom ott, mellette lennék!” – akkor most gondold át, mennyit számít az, hogy kevesebb pénzt hoz haza, mint szeretnéd, hogy folyton figyelmeztetni kell a dolgokra, hogy képtelen bármit is megszerelni… Hiszen él, szeret, teszi, amit tud… mi lenne, ha elkezdenéd értékelni? Őt magát, és a saját életedet, amiben rengeteg szépség van?!